Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
Zrínyi Olivér egy 26 éves zenész, aki Macedóniában született és nőtt fel, és büszke magyar dédnagymamájától származó magyar gyökereire. Már korábban kapcsolatban állt a magyar közösséggel Macedóniában, és a Rákóczi Szövetség nyári táborai révén háromszor is járt Magyarországon. Elsők között pályázott a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramra, és annak révén klasszikus gitár mesterképzésre Pécsre, amelyet idén egy egyéves intenzív magyar nyelvtanfolyammal folytat. Nemrég PhD képzésre is jelentkezett. Célja, hogy Magyarországon letelepedve gitártanárként dolgozzon.
Miért jelentkeztél eredetileg a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramra?
Mindig is szerettem volna külföldre menni, már általános iskolában is, de akkor erre nem volt lehetőségem. Később az alapdiplomámat szerettem volna külföldön megszerezni zenei szakon. Sajnos nem volt semmilyen formális zenei képzésem, így egy évig nagyon keményen kellett tanulnom, hogy bekerüljek egy felsőoktatási intézménybe, egyelőre a hazámban. Nagyon szerettem volna a Berkeley Egyetemen, Kaliforniában tanulni, de ez ösztöndíj nélkül lehetetlen volt, így Macedóniában folytattam a tanulmányaimat, és épp akkor végeztem, amikor a COVID kitört. Utána nem igazán voltak terveim, minden bizonytalan volt a világban, így egy év szünetet tartottam, amely alatt Sutus József, a helyi magyar közösség (Macedóniai Magyarok Teleház Szervezete) elnöke, tájékoztatott egy új ösztöndíj lehetőségről a diaszpóra diákjai számára. Sajnos jazzgitár mesterképzés nem volt, csak klasszikus gitár, ami „csak” a hobbim volt. Mindig is gyakoroltam, de sosem vettem teljesen komolyan, inkább a jazz-zel foglalkoztam, azt játszottam a zenekarommal is. De a legjobban akkor éreztem magam, amikor egyedül játszottam klasszikus gitáron, mert sokkal teltebb a hangzása. Olyan zeneszerzők darabjaival is gyakoroltam, mint Bach. Miután minden tanárommal és barátommal konzultáltam, végül úgy döntöttem, jelentkezem. Szerencsére megnyertem.
Ahhoz, hogy pályázni lehessen, magyar gyökerekkel kell rendelkezni. Mi a te történeted?
Üknagymamám az Osztrák-Magyar Monarchiában született, a mai Horvátország területén. A trianoni békeszerződés után Horvátország a Jugoszláv Királyság, majd később Jugoszláv Föderáció része lett. Dédnagymamám később Macedóniába költözött dolgozni. Nagyanyám férje egy helyi szerb volt, édesanyám Macedóniában született és nevelkedett. Apám édesanyja macedón volt, az apja szerb. Otthon tanultam Magyarországról, de a nyelvet nem ismertem. A dédnagymamám volt az utolsó, aki a családban beszélte a magyar nyelvet, de ő nyolc-kilenc éves koromban meghalt. Nagyanyámat nem tanította meg magyarul, valószínűleg politikai okokból. A nagymamám nem beszélt magyarul, de érdekes módon sokat ért, mert Horvátországban nőtt fel, közel a magyar határhoz, ahol sokan beszéltek mindkét nyelven. Most felváltva Macedóniában és Horvátországban is él, minden nyáron meglátogatom. Nagyon boldog volt, amikor megkaptam az ösztöndíjat, ahogy a szüleim is, akik jelenleg Svájcban és Macedóniában dolgoznak. Örültek nekem, hogy végre megvalósíthatom álmaimat, hogy Magyarországon élhessek és jobban megismerjem a magyar kultúrát, történelmet, hagyományokat és konyhát.
Emellett Magyarország olyan hely, ahol gazdag kulturális és művészeti élet zajlik. Állandóan vannak klasszikus koncertek, és a koncerttermek mindig tele vannak. Zenészként, akit inkább a zenei művészet érdekel, mint a zenei üzlet, ez az, amit a legjobban szeretek ebben az országban.
Milyenek voltak az első élményeid Magyarországon? Tapasztaltál bármilyen kulturális sokkot?
Az első két évben leginkább a zenéről tanultam. Voltak magyar nyelvóráim is, de őszintén szólva nem tudtam annyira odafigyelni rájuk, mert a zenei tanulmányaimra kellett koncentrálnom, amelyek angol nyelven folytak. Azt hiszem, Magyarország talán az egyetlen olyan ország Európában, ahol a magyar mellett minden felsőoktatási kurzus angolul is folyik. Ez nagyon hasznos számomra, ahogy sok más külföldi diák számára. Azt hiszem, ezért is van itt annyi külföldi. Pécsett például hatalmas a külföldiek közössége, néhányan közülük a tanulmányaik után is itt maradnak. A világ minden tájáról találkoztam emberekkel, Távol-Kelettől Latin- és Észak-Amerikáig. Számomra nem volt igazi kulturális sokk, mert valamennyire felkészültem, és azért is, mert az én országom nincs olyan messze Magyarországtól: sokkal több közös vonásunk van az itteniekkel, mint például a kínai vagy koreai barátaimnak. Az elején mégis érdekes volt magyar nyelvtudás nélkül túlélni. Mivel több mindenre allergiás vagyok, el akartam olvasni a címkéket, de minden magyarul volt feliratozva. Így azok voltak az első szavak, amiket meg kellett tanulnom. A köszönéseket és néhány alapvető kifejezést is meg kellett tanulnom, különösen, amikor olyan helyen vásároltam, ahol nincs önkiszolgáló pénztár. Ott mindig sok külföldi áll sorba. De ahol ilyen nincs, a pénztárossal kell beszélnünk. Az első hónapban csak a lakásomban volt internet, a telefonomon nem, így kihívást jelentett eljutni a zenei karra, amely egy órányi sétára a lakásomtól. Érdekes találkozóim voltak még a kormányhivatalokban, a vonaton a kalauzzal és az orvosnál is. A legtöbben kedvesen bántak velem, de nem volt mindig könnyű megértetni magam. Az orvosom angolja például olyan egyszerű volt, mint az én magyarom. Először felolvasta a vezetéknevemet, majd nagyon egyszerű magyar kérdéseket tett fel, amelyekre tudtam válaszolni, és csak utána kezdte elmondani a tennivalókat. Addigra az agyam 100%-ban aktiválódott, és teljesen megértettem, amit mondott. A kulcs szerintem az, hogy mindig legyél felkészülve, mielőtt elindulsz valahova, gyakorold be azt pár szót, mondatot, amivel megérteted magad. Ezért is jó, hogy kötelező magyarul tanulni, nemcsak a Diaszpóra, hanem például első évben a Stipendium ösztöndíjas hallgatóknak is.
Van más vicces történeted is?
Sok történetem van. Szeretek társaságba, bárokba, szórakozóhelyekre járni, és láttam néhány furcsa dolgot, amit nem hiszem, hogy itt részleteznem kellene. De tudnék egy-két kultúrával kapcsolatos sztorit mondani. A legtöbb magyar nagyon örül, ha egy külföldi megpróbál a nyelvükön beszélni velük. Nekem már kialakult az a képességem, hogy felismerjem, ki tud angolul és ki nem. Legtöbbször eltalálom. Például amikor egyszer elmentem a vasútállomásra, hogy megvegyem az Országbérletet, amit nagyszerű dolognak tartok, a jegyárusról láttam, hogy nem beszél angolul, ezért elkezdtem az ilyenkor szokásos mondataimat: „Sziasztok, külföldi vagyok, kicsit beszélek magyarul”, így készítem fel őket a velem való beszélgetésre. Ezen az illető annyira elámult, hogy az összes kollégáját odahívta, hogy hallgassanak meg. A végén nagy közönségem lett, vicces volt. Egy másik alkalommal én voltam az, aki nagyon meglepődött. Egy nagyon idős, 80-as vagy 90-es éveiben járó néni jött oda hozzám, és mondott valamit magyarul, de nem értettem, ezért elmondtam neki az előbbi mondatokat, mire ő tökéletes kiejtéssel válaszolt angolul, és segítséget kért, hogy kísérjem át az utcán.
Említetted a vezetéknevedet… Ha édesapád nem magyar, hogyan lettél mégis Zrínyi?
Szüleim elváltak, így felvettem anyukám családnevét.
Mi a véleményed a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogramról és a mentorprogramról?
Nagyon jól gondoskodnak rólunk. Kónya Bence például, akitől a jelen interjúhoz vezető levelet kaptam, az egyik koordinátor, mindig készséges volt velem, gyorsan válaszolt az e-mailjeimre és segített, ha volt lehetősége, ha pedig nem, akkor elküldött valaki máshoz, aki tudott segíteni. Személyesen is találkoztam vele, nagyon jó fej. Gyakran, kéthetente szerveznek eseményeket; el lehet menni Pozsonyba vagy Sátoraljaújhelyre, hogy megismerkedjünk a történelmi helyszínekkel. Pénteken Budapestre mentünk, a március 15-i ünnepségre. Vannak egyszerűbb programok is, például egy-egy múzeumlátogatás, azok is érdekesek. Még ajánlásokat is kértek tőlünk, így javasoltam egy budapesti termálfürdő meglátogatását, ami meg is történt. Rengeteg kulturális rendezvény, sok szórakoztató program és még egy magyar nyelvklub is van. Az első évben szerintem még nem volt mentorprogram, csak a második évben kezdték el. A mentorok általában magyar diákok vagy olyanok, akik folyékonyan beszélnek magyarul. Az a feladatuk, hogy segítsenek: elmondják, hogyan lehet diákigazolványt, tartózkodási engedélyt szerezni, lakást bérelni, stb. Az én mentorom egy indiai PhD hallgató volt, de sikerült egyedül is mindent megoldanom, mert kaptunk egy nagyon jó segédkönyvet a pécsi egyetemtől, és volt egy nemzetközi koordinátorunk is a karon. Tényleg lustának kell lenni, és nem kérdezni semmit, hogy olyan helyzetbe kerülj, amit nem tudsz megoldani.
Úgy tűnik, elég sokat tudsz Magyarország történelméről. Erről is vettél fel kurzusokat?
Nos, a történelem az egyik kedvenc tantárgyam, mindig is érdekelt Európa történelme. A magyar történelemmel akkor foglalkoztam először, amikor találkoztam egy magyar fiatallal, Petrilla Gara Attila a neve, aki egy tanévet a macedóniai magyar közösségben töltött valamilyen ösztöndíjjal és magyar nyelvet tanított. A szülei magyar hagyományokat ápoló tanárok voltak, lovagoltak, íjat használtak, népviseletet viseltek, stb. Azt hiszem, történelmet tanult, mindenesetre sokat beszélt róla és felkeltette az érdeklődésemet.
Bizonyára a Kőrösi Csoma Program (KCSP) ösztöndíjasa lehetett… Voltál már Magyarpországon korábban?
Valószínűleg, erre nem emlékszem, hét évvel ezelőtt történt. 19 évesen jutottam el először Magyarországon a Rákóczi Szövetség révén. Voltunk a Parlamentben, múzeumokban, hallottunk híres magyar feltalálókról, sportolókról és a magyarság korai történetével kapcsolatos különböző elméletekről. Kétszer tértem vissza Magyarországra ugyanazzal a programmal, egyszer egy sporttáborba a Velencei-tó mellé, majd néptánc táborba, ami annyira érdekelt, hogy otthon is folytattam. Egy másik magyarországi ösztöndíjasunk, Vázsonyi Ákos magyartanár volt, és néptáncot is oktatott, így több táncot is megmutatott nekem, tulajdonképpen egy közös előadásra készültünk március 15-re, de sajnos abban az évben kitört a COVID, így nem tudtuk az eseményt megvalósítani. Megtanultam citerázni is, sőt, később én tanítottam a közösségnek, és volt néhány előadásunk is, ahol édesanyám énekelt. Ő is elkezdte tanulni a nyelvet, és a tanáraim szerint olyan tökéletes a kiejtése, mint egy magyar anyanyelvűnek. Énekelni tud, de folyékonyan beszélni még nem. Svájcban a németet tanulja és használja. Egyelőre tehát én vagyok a legjobb magyarul beszélő a családban. Tavaly nyáron, amikor meglátogattunk néhány Magyarországon élő rokont, egyikük sem beszélt angolul, így én voltam a tolmács. Édesanyám tartotta velük a kapcsolatot, de én korábban nem ismertem őket. Ez volt az első alkalom, hogy találkoztam velük, és le voltam nyűgözve, mennyit javult a magyar nyelvtudásom két év alatt, sőt még a beszélgetések alatt is. Amikor olyan helyzetbe kerülsz, hogy nem használhatod az angolt, hirtelen rengeteg magyar szó aktivizálódik a fejedben. A magyar rokonaim is nagyon támogatóak voltak, bár hibáztam is, de szinte mindent értettek, amit mondtam, és én is szinte mindent le tudtam fordítani, amit ők mondtak. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, főleg a közösségi médiában, időnként meghívnak grillezni és a Balatonra.
Mi a helyzet az idei tanulmányaiddal? Miért jelentkeztél erre az egyéves ösztöndíjra?
Szeretném fejleszteni a magyar nyelvtudásomat, és ezáltal felkészülni a PhD-re. Ez egy nyelvi kurzus, Magyarország történelméről és kultúrájáról is sokat tanítanak. Most világtörténelmet tanulunk, de nagyon sok rész szól Magyarországról, főleg a középkorral kapcsolatban. Nehezebb kifejezéseket is tanulunk. Felkészítenek minket arra, hogyan tudunk Magyarországon élni és kommunikálni, hogyan tudunk kapcsolatot teremteni a helyiekkel. Napi hat órát tanulunk, a MagyarOK című könyv alapján, amelyet Dr. Pelcz Katalin és Szita Szilvia írtak. Az első félévünk A1 és A2 szintű volt, a második félévben a B1-es szinten kezdtünk, és van két választható kurzusunk. Van egy barátom, aki a biológiát választotta, hogy felkészüljön a későbbi tanulmányaira, de mindenki más a történelmet. Sajnos zene nincs. A másik tantárgyunk a bölcsészet, minden héten más témával, például filozófia, közgazdaságtan, jog, stb. Minden hétfőn és pénteken vizsgázunk és különböző típusú házi feladataink vannak: írás, hangos olvasás, videóbeszélgetés készítése egy másik diákkal.
Mi a véleményed Pécsről? A PhD-t is ott szeretnéd elvégezni?
Már az elején beleszerettem a városba. Tudomásom szerint itt tanul a legtöbb külföldi diák Magyarországon Budapest után. Ha valami magyar vonatkozású dolgot szeretnék csinálni, például magyar ételt enni, akkor mindig találok, de itt van a külföldiek közössége is, akik most nyitják sorra éttermeiket külföldi ételekkel. Szóval nagyon színes és érdekes. És nagyon szép is. Az építészete is érdekes. Vannak nagyon régi épületek, rengeteg múzeum, még egy Múzeum utca is van, meg római sírok, UNESCO-védelem alatt álló helyszínek. És elég kicsi ahhoz, hogy ne kelljen tömegközlekedni; gyalog öt-tíz perc alatt eljutok a városközpontba. Úgy terveztem, hogy maradok, de szerencsére vagy sajnos nem tudok. A PhD-hez kell egy témavezető, és itt nem találtam senkit. Ezért sok más várossal és karral felvettem a kapcsolatot, elküldtem nekik a kutatási javaslatomat, és próbáltam találni valakit, akit érdekel az én nagyon speciális témám. Nem zenei karokra jelentkeztem, hanem pedagógia és pszichológia szakra, de a zenéhez kapcsolódóan. Végül a Szegedi Tudományegyetemen találtam egy tanárt, aki vállalta, hogy a témavezetőm lesz, és egy másikat az ELTE pszichológia karáról, Budapestről.
Az is egy pezsgő egyetemi város, szerintem tetszeni fog neked. És mindez azt jelenti, hogy később, tanulmányaid végeztével is Magyarországon akarsz maradni? Miért?
Igen. Az egyetlen körülmény, ami változtatna ezen, ha nem kapnék munkát a szakmámban, de remélem, nem ez lesz a helyzet. A nyáron magyar állampolgárságot is szeretnék kérvényezni. Először is, mint említettem, bárhol is akarsz tanár lenni Európában, beszélni kell az ország nyelvét. Én csak angolul beszélek, emellett macedónul, szerbül és horvátul, és most magyarul tanulok. Nyolc éve gitározni tanítok magánúton, így a legnagyobb vágyam az, hogy továbbra is a szakmámban taníthassak. Remélem, hogy a nyelvtudásom fog annyit fejlődni, hogy a PhD megszerzése után magyarul is tudok majd tanítani. Valamint szerintem Magyarország egy jó és biztonságos ország, ahol családot alapíthatok, megházasodhatok és gyereket nevelhetek.
Emellett személyes kötődésem van Magyarországhoz, ami számomra nem csak egy ország a térképen. Érdekes módon, a magyarok is érzik ezt az érzelmi kötődést velem kapcsolatban; úgy bánnak velem, mint aki visszajött, hazajött. Persze nem mindenki, nekem is voltak negatív tapasztalataim, de ilyenek bárhol a világon érhetik az embert, és ha mérlegre teszem őket, a jó élmények sokkal hangsúlyosabbak, mint a rosszak. Magyarország képzelem el a jövőm. Anyám is tervezi, hogy idővel Magyarországra költözik.
Antal-Ferencz Ildikó
Először megjelent a hungarianconservative.com portálon angol nyelven.
.jpg "Azbej Tristan: háborúk indítása helyett béke és stabilitás kell")
