Kerekes Norbert

Erdély egyik legkeletibb csücskéből, a székelyföldi Gelencéről származom. 2012-ben érkeztem Pécsre. Itt végeztem felsőfokú tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán, Sportszervező szakon. Egyetemi éveim alatt rendszeresen részt vettem az egyetem által szervezett közösségi programokon, eseményeken.

2017 nyarán önkéntesként csatlakoztam a Diaszpóra Projekt hálózatához. Azóta rendszeresen közreműködők a Hálózat által szervezett eseményeken, mint önkéntes, illetve résztvevő.

A diaszpóra témájának kutatása iránti elkötelezettség, személyes motiváció összefoglalása

Külhoni magyarként teljesen azonosulni tudok a Hálózat által képviselt értékekkel.
Mivel már 6 éve életvitelszerűen Magyarországon élek, sikerült teljesen beilleszkednem az itteni közösségbe, ezáltal úgy érzem, hogy tudom segíteni a szervezetet a céljai megvalósításában.