Interjú Bognár Bettyvel, a "Beszélgessünk magyarul" programterv kezdeményezőjével

Kérem, mutassa be magát és főbb tevékenységi körét!

Dr. Bognár Józsefné vagyok, de barátaimnak, és Beszélgetőpartnereimnek –akikről ma már szintén elmondhatom, hogy a barátaim – Bognár Betty.
Rendelkezem Egészségügyi Főiskolai diplomával, és dolgoztam a PTE Mikrobiológiai intézetében.
Később angoltanári diplomát szereztem, és néhány évig általános iskolában tanítottam. Ezt követően létrehoztam a Bognár Idegennyelvi Központot, amely 20 évig működött.
Ezután, kezdetben hobby szinten, majd a megfelelő ismeretek megszerzése után, lakberendezőként terveztem, és lakberendezési üzletet vittem.
A Covid által négy fal közé szorítva gondoltam, hogy „ablakot nyitok a világra”. Ötletek merültek fel, és vetettem el őket. Majd tanítási tapasztalataim birtokában, és elkötelezett magyarként, valamint már addig is több civil szervezetnél végzett jószolgálati munka tapasztalatával született meg a „Beszélgessünk magyarul” programterv.
Pusztán a számítógépre, időre, és türelemre volt szükség ahhoz, hogy diaszpórában élő magyarokat találjak.
Ekkor még nem volt kapcsolatom a PTE Diaszpóra Hálózatával, de a Beszélgetőprogram már beindult.

 

Hogyan került kapcsolatba a PTE Diaszpóra Projekt Hálózattal?

Egy barátomnak meséltem a tevékenységemről, kezdeti, és egyre bővülő kapcsolataimról. Tőle hallottam Dukai Editről, és ő kapcsolt össze minket.
Bár Pécsett élek, korábban nem ismertem a Diaszpóra Hálózat tevékenységét, ekkor azonban érdeklődni kezdtem iránta. Azóta is figyelemmel kísérem, és nagy érdeklődéssel hallgatom a világ különböző országaiban folyó, magyar közösségek munkájáról szóló beszámolókat.

 

Kérem, mutassa be részletesebben a „Beszélgessünk magyarul” kezdeményezést!

Az volt a cél, hogy elérjem azokat a diaszpórában élő magyar származásúakat, akik bár többedik generációként élnek a világ távol eső részein, szeretnék megőrizni, fejleszteni magyar nyelvtudásukat, ezáltal magyar identitásukat, de ezt nem formális nyelvtanulás keretein belül szeretnék.
A feladat tehát az volt, hogy megteremtsem a szituativ cognitiv , kötetlen nyelvtanulás lehetőségét úgy, hogy a résztvevők aktív irányítói legyenek ennek a folyamatnak.
Kezdetben egy- egy személlyel sikerült felvenni a kapcsolatot, Argentínában.

 

Jelenleg mely régiókban működnek ezek a programok? Hol lehet esetleg csatlakozni?

Később rajtuk keresztül is bővült a kör, majd csoportos beszélgetések is kialakultak, már több országban, Argentína különböző városaiban, Paraguay-ban, Chile-ben, Uruguay-ban élőkkel.
Vannak még partnereim Columbiában, Dél-Afrikában. Beszélgetek Budapesten élő és dolgozó ifjú argentin hölggyel, akit az Édesanyja Cordobából „ajánlott be” hozzám.
Montenegrói beszélgetőtársam anyósát tanítottam évtizedekkel ezelőtt angolul.
Néhány hónapja csatlakoztam a PTE Diaszpóra Hálózathoz. Ennek köszönhetően jött létre a legutóbbi, az izraeli csoport, amely csakúgy, mint a korábbiak, nagy sikernek örvend.
Yehudi Judit közreműködésével hirdettük meg a FB-on, és a nagy érdeklődésre tekintettel őszre tervezzük egy újabb csoport létrehozását.
Nyitott vagyok további kapcsolatok felvételére.

Elérhetőségem: bognarbetty@yahoo.co.uk

Jó hallani, hogy egy ilyen remek beszélgető csoportok alakultak. Jövőben tervez más jellegű kezdeményezést is?

Jelenleg, egy tabló összeállítását tervezem, majd összegyűjtve leírni a megismert emberek sorsát, a tapasztalataimat, az élményeim végtelen sorát…


Köszönjük a beszélgetést!

Időpont

2022. október 10.
hétfő
15:38