Visszatekintés: Paraguayban élő magyar festőművész és művészeti egyetemi oktató

Interjú Marcali Kiss Melittával

Kedves Melitta!

Kérlek beszélj neken és Olvasóinknak arról, hogyan váltatok diaszpóra magyarrá?

Paraguayban élünk és alkotunk, dolgozunk, férjemmel és két örökbe fogadott leánykánkkal, akik tökéletesen, akcentus nélkül beszélik a magyar nyelvet, immár 9 éve.

Festőművész és művészeti egyetemi oktató vagyok.

A férjem azt mondta, hogy Európában nagyon meg fog változni az élet, menjünk egy kicsit messzebb. Olyan helyet kerestünk, ami nyugodt, és ahol könnyen elfogadnak bennünket. A magyarokról igen jó véleményük van a helyieknek, ugyanis a magyarok mind nagyon komoly tudás birtokában érkeztek ide. A köztársaság első elnöke magyar származású volt Juan Carlos Wasmosy, sőt, a himnuszt is magyar zeneszerző írta Debali Ferenc József. Eredetileg tíz évre terveztünk, most kilencnél járunk, így már biztos, hogy tovább maradunk. De ez attól is függ, hogy Európában hogyan alakul a helyzet, de meg kell mondjam, ezt a meleget, ami itt van, nagyon élvezzük.

Mit kell tudnunk Paraguay-ról?

Ahogy Magyarország Európa szívében, úgy Paraguay Dél-Amerika szívében helyezkedik el. Nincs közvetlen kapcsolata az óceánhoz, de rengeteg folyója és egy nagy tava van. Óriási édesvízkészlettel rendelkezik, mind a földfelszínen mind pedig a föld alatt. Paraguay, alapvetően agrárország. Két hatalmas vízierőműve van, az egyik a brazilokkal másik az argentinokkal közösen működik.

Bár, itt a latin-amerikai spanyolt beszélik, ami valamivel egyszerűbb, de a nyelv eleinte okozott nehézségeket.

Hogy sikerült a beilleszkedés ebbe a szokatlan és ismeretlen kulturális környezetbe?

A tankönyvből, amit megvettem a huszadik leckéig jutottam, ennyi spanyol nyelvtudással indultunk útnak. Így kellett elintézni mindent, házat és autót venni, hivatalos ügyeket intézni. Persze eleinte volt egy tolmácsunk Gyöngyi Iturri, aki segített, aztán belejöttünk mi is. Emiatt az első hónapok nehezek voltak.

Ami szokatlannak nevezhető negatívum Paraguayban, az a hulladék kezelés. Sokat fejlődött és javult a helyzet, de a probléma sajnos továbbra is jelen van. Ahol mi élünk, ott tisztaság és rend van, erre itt mindenki figyel, de a fővárosban, sok kerületben azért van szemét bőven.

Eleinte nagyon furcsa volt, de már megszoktuk, hogy itt nagyon nyitottak az emberek. Második találkozáskor már átölelnek, puszit adnak. Persze ez most a pandémia miatt megváltozott és ez meg is viseli őket. Alapvetően nagyon vidámak, imádnak ünnepelni, akár minden héten, amit csak lehet.

Az is furcsa, hogy míg mi, magyarok alulértékeljük önmagunkat, ők viszont kifelé többet akarnak mutatni, mint ami a valóság. Például lehet, hogy egy háznak a homlokzata csodálatos, de hátul nincs bevakolva. És ha valaki nagyon beteg, akkor is azt mondja, hogy remekül van, nem szeretnek panaszkodni, alapvetően szívós emberek.

Az ún “hármas háború” után Paraguay lakossága és gyönyörűen virágzó gazdasága 1870-re gyakorlatilag megszűnt létezni. A paraguayi nők 100 éven keresztül 10-15 gyermeket vállaltak, emellett sok európai család betelepedésével azonban az ország újjászületett. Egyébként tüneményesek, lelkesek és nagyon sok barátot szereztünk közülük.

Hol éltek most?

Areguában élünk, a fővárostól 25 kilométerre, mely város két dologról híres. Az egyik a keramikusai, mivel rengeteg fazekas él itt és csodás dolgokat készítenek. A másik különlegesség az eper. A családok többsége ebből él, tehát vagy kerámiát készítenek vagy epret termesztenek. Areguá a „kézművesek városa” egyébiránt az UNESCO védettsége alatt áll. Nagyon szép, régi házak vannak itt, és a tulajdonos csak úgy adhatja el, hogy aki megveszi, annak az eredeti stílust, felépítést meg kell tartania, legfeljebb a színekkel lehet játszani. Kicsit a szentendrei hangulatot idézi. Az ország legnagyobb tavának a déli partján fekszik, egy kisebb, paraguayi „Balaton” a dombjaival együtt, mi 50 méterre lakunk tőle.

Mikor érkeztek Paraguayba először magyarok?

Magyarok először a konkvisztádorokkal jöttek pálos szerzetesként és hittérőként, akiket így könnyebben elfogadtak. Később érkeztek családok az 1800-as évek végén, majd legtöbben a világháborúk után, mind az agráriumban (Friedmann cukorgyár), az építkezésekben (Tömböly, Poka, Domaniczky család – mely a legnépesebb magyar származású család), a szállítmányozásban (Benkovich), laboratóriumokban (Horváth), fényképezésben (Foto Kovács). Az első próbababákat és művészi kerámiákat a Stampf család készítette, Kunos Ádám a képzőművészetben és a művészeti oktatásban, a Teleki család. Hütter, Fogel, Baráth család (utazási irodájuk az egyik legjobb), a Daróczi család, Szalai, Farkas, Poka család, Nagy család (az Universidad de Desarrollo Sustentable alapítói és vezetői) mind hamar elismert szakemberek lettek. 1936-ban alapították az első magyar egyesületet Sárközi István vezetésével.

Milyen fogadtatásra számíthattatok?

A magyarokat tisztelettel fogadják, hiszen Puskás Öcsit mindenki ismeri, ahogy mélyen tisztelt konzulunkat Tömböly Dénest is, mint rally versenyzőt és mérnököt is egyben. Ő az Itaipu vízierőmű egyik főépítésze volt.

Amikor először megérkeztünk 2008-ban, majd ideköltöztünk 2012-ben, csak néhány család járt össze megünnepelni március 15-ét és augusztus 20-át. A helyi World Trade Centerben kétszer is lehetőséget kaptam, hogy magyar estet rendezzünk, először 2017-ben, ahol egy nagylélegzetű kiállítás keretein belül bemutattam Édesapám és a saját festményeimet, valamint egy videó-összeállításban Magyarország természeti és kulturális kincseit. Természetesen az estre készítettünk magyar ételeket a Szabó család segítségével. Itt végre sok magyar családdal megismerkedhettünk. 2018-ban Baráth László meghívott mindenkit augusztus 20-át ünnepelni a házába, vagy 150-en összejöttünk. Csodálatos nap volt. Az első magyar est a World Trade Centerben annyira sikeres volt, hogy 2018-ban újabb felkérést kaptam az itt élő kolóniák óhazáját, kultúráját bemutató estek szervezőjétől, ezt az estet már a Kőrösi-Csoma Program kiküldött segítőjével együtt szerveztük. Ő hívott egy néptácos párt Buenos Airesből, akik ott oktattak néptáncot 9 hónapig. Akkor végre sokan együtt ünnepeltünk, igazi magyar kolónia volt újra 15 év után.

Melitta, Te a Quinta de Artes Összművészeti Egyesület vezetője és egyben az Universidad Americana magánegyetem oktatója is vagy.

Kérlek, mutasd be a munkád, és azt, hogy hogyan tudod összeegyeztetni az egyetemi tevékenységed a magyar diaszpórában végzett tevékenységeiddel!

A Quinta de Artes Egyesület 2014 óta szervez programokat, de 2019-ben lettünk hivatalosan is Egyesület, magyar néven: Összművészeti Egyesület "Quinta de Artes", Paraguay-i Magyar Kulturális Központ, Aregua-i székhellyel, mely ugyancsak a már említett Ypacarai-tó partján fekszik.

Mi alapítottuk meg az első magyar néptánccsoportot is, Balaton Néptáncegyüttes néven, 20 fővel. Nagyon készültünk a Sao Pauló-i Néptánc találkozóra, végül online ünnepelhettünk csak, a pandémia miatt. Sajnos másfél éve nem tudunk próbákat tartani, reméljük, hamarosan újraindíthatjuk a csoportot.

Magyar nyelvet oktatok három éve online, és amikor a vírushelyzet engedi, a házunkban is. Kézműves és művészeti tanfolyamokat tartok hetente 3 alkalommal. Vannak online óráim, ahol magyar gyerekeket, fiatalokat, külön csoportban felnőtteket is oktatok világszerte (Kanada, Anglia, Magyarország, Paraguay és hamarosan az Egyesült Államokból is) a népi hagyományainkra, a népművészetre és a képzőművészetre, művészettörténetre, mely során például a népmeséinket és mondáinkat dolgozzuk fel játékos, de mégis művészi formában (Art Class Internacional a Facebook elérhetőségünk)

Természetesen megünnepeljük Areguában nagy nemzeti ünnepeinket, március 15-ét, augusztus 20-át, október 23-át is. Trianon-i megemlékezésünket az Összetartozásunk tüze programjában tavaly második alkalommal rendeztük meg hatalmas tábortüzekkel. Igyekszünk becsatlakozni a nemzetközi összefogásba is. Tartunk gasztronómiai tanfolyamokat is természetesen, ahányan beférünk a konyhánkba. Augusztus 20-án közösen sütöttünk például kovászos kenyeret. Szinte minden hétvégén összejövünk az immár 20 fős, Areguában élő magyar közösség tagjaival. Közösen szervezünk programokat az ország más városaiban élő paraguay-i magyaroknak és a mi kultúránk iránt érdeklődő paraguay-iaknak is. Mindig szívesen vesznek részt programjainkon. Magyart tanítok olyanoknak is, akiknek nincsenek magyar gyökereik, illetve spanyolt a frissen érkező és a nyelvet nem beszélő bevándorlóknak., Amennyiben szükséges tolmácsolok, bérelhető házat keresek, így sokan keresnek meg minket évek óta. Amiben tudunk, segítünk.

Az egyetem, ahol tanítok, az első magánegyetem Paraguayban, melyet egy magyar barátunk, Andrés Benkő Kapuváry alapított. Ő 25 évig tulajdonosa és rektora is volt az intézménynek. Sajnos évekkel ezelőtt eladta az egyetemet és Chilébe költözött, ahol - ha jól emlékszem - a paraguay-i konzul és a Chilei Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke.

Az Universidad Americana egyetem Dél-Amerikában a legjobb 30 egyetem között található! Harmadik éve dolgozom itt, szeretek tanítani, a tanítványaimmal nagyon jó a kapcsolatom, az órákon a rajzolás-festés, művészeti anatómia mellett mindig mesélnem is kell, faggatnak a múzeumokról, világhírű alkotásokról. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Finnországtól Egyiptomig, Angliától Erdélyig szinte mindent láttam. Az első félév nagyon nehéz volt, online tanítottam 5 csoportban 200 tanulót, napi 10-12 óra munka, mellette a két lányunk pót-tanítója is voltam, de sikeresen zártuk mindkét évet.

Művészeti anatómiát, rajzolást-festést tanítok és mellette szakköröket, tanfolyamokat is szervezek online módon is. Az óráim kétnyelvűek, magyarul és spanyol is oktatok.

Mit tartasz művészeted lényegének?

Szimbolista expresszionista művész vagyok. Először kizárólag akvarellista voltam, majd később olajjal és akrillal dolgoztam, végül jelenleg különböző vegyes technikákkal is alkotok. Az emberarcú társadalmat, a Krisztus-lelkű emberi világot és az e fölöttit igyekszem megjeleníteni. Egyik sorozatom például a gótikus katedrálisok fenséges formái és színei által, az ember nemes voltáról és az ismeretlennel szőtt kapcsolatáról mesél, vagyis arról az örökös próbálkozásról, hogy találkozhasson Istennel. Az épületek harmonikus ritmusát, s az üvegablakok szín-játékát emelem ki festményeimen; ahogy roppant súlyukkal az ég felé törekednek, képeimen már talapzatok nélkül lebegnek, feloldódnak a fényben.

Festészetem központi témája az idő, pontosabban az időtlenség. Az örökké érvényes emberi tulajdonságok, érzések és kapcsolatok foglalkoztatnak. Ahogy a halál elválaszt két embert, de a szellemiségük örökre összeforrt, úgy fonódnak össze gyökereikkel és ágaikkal az évezredek által meggyötört, szinte széteső, de élni akaró olajfák. Csodálom az életerejüket, kitartásukat, a szinte anyai szeretetet kisugárzó nyugalmukat. Példát mutatnak számunkra, e rövid földi léttel megáldott, de az elembertelenedésen felülemelkedni tudó embereknek.

Vonz az állandóság, ahogy a természet ciklikus változásai, mely rendet teremt a lelkünkben. Festészetemben az aktok nem az erotikáról, hanem a természet és az ember elválaszthatatlan kapcsolatáról szólnak - a hónapok, napszakok színvilágába bújtatott testek szinte összeolvadnak az őket körülölelő tájjal. Tanulmányúton jártam Egyiptomban, Törökországban és Dél-Amerikában. A korall szirtek "emberi világot idéző" halai és a buja latin-amerikai táncok így jelentek meg művészetemben.

Ha a látvány előtt festenék, az csak a konkrét forma lenne. Célom a letisztult fogalmak kifejezése. Édesapámtól és édesanyámtól kaptam azt a szellemi töltés, ami a művészet világába irányított; a vágyat, hogy átadjam másoknak is a harmónia érzetét önmagukkal és világunkkal szemben. Minden természeti és emberi alkotásban a szeretetet, békét, bölcsességet keresem. Mi mást, amire most szüksége van az emberiségnek?

Kicsit féltem a kiköltözés előtt, hiszen más a művészeti világ itt, a hiperrealizmus és a naív művészet, amit elsősorban kedvelnek. Ám úgy alakult, hogy a konténer a képeimmel még meg sem érkezett, amikor már meghívtak egy kiállításra, újságcikkek, riportok következtek, gyakorlatilag berobbantunk Paraguayba. A pandémiáig folyamatosan kerestek, élő televíziós interjúkat adtam, vagy nagyobb lélegzetű riportokat a különböző kiállításaimon, itt, a paradicsomi kertünkben, a műtermemben többször is. Összesen 14 önálló és 16 csoportos kiállításom volt eddig Paraguayban, az itteni Word Trade Centerben háromszor. A brazil nagykövetségnek van egy csodálatos palotája, ott sikerült egy közös tárlattal megünnepelni a kettős jubileumunkat, édesapám születésének 80 évfordulóján.

Szintén nagy lélegzetű tárlatom volt a Cabildo-ban, mely a régi Parlament épülete, most állandó és időszaki kiállítások helyszíne, a migráns múzeum is itt található. Megérkezésünk óta foglalkoztat a két kultúra hasonlósága, ezért egyik nagy kiállításomon ősi magyar jelképeket festettem meg hatalmas vásznakra, míg paraguay-i képzőművész barátnőm pedig indián szimbólumokat fára, vászonra. Előadást is tartottunk a Citibank Kulturális Központjában erről a témáról. 

Mit üzensz a diaszpórában élő magyaroknak és az anyaországban élőknek?

Bárhol is élek, magyar vagyok. Szívvel-lélekkel és büszkén mutatom meg kultúránkat, nyelvünket. Számíthatunk egymásra. Szívesen segítünk mindenkinek, aki ide érkezik, ahogy eddig is tettük, ezután is, ahogy erőnkből telik. Egy dolog viszont nagyon fontos, az ország nyelvét legalább alap-középfokon beszélni kell.

Így ünnepli a Quinta de Artes paraguayi magyar egyesület a március 15 –ét: