Hírek
2015. évben
Mindenkinek van egy története
2015. május 12, kedd
2015. május 12-én került megrendezésre a Diaszpóra projekt negyedik, és egyben záró rendezvénye, ahol a vajdasági fiatalok egy kötetlen beszélgetés alkalmával megosztották egymással egyetemválasztásuk okát, illetve az itt szerzett tapasztalataikat.
Tomory Éva a KTK-n
2015. május 07, csütörtök
Tomory Éva, a Torontói egyetem oktatója és egyben az ott élő magyarok közösségének egyik főszervezője és támogatója 2015 május 7-én ellátogatott a Közgazdaságtudományi Karra. A találkozón Dr. Jarjabka Ákos projektvezető röviden ismertette a Diaszpóra projekt célját és az eddig elért eredményeket.
Fórum az uruguayi magyarok életéről
2015. április 23, csütörtök
2015. április 23-án került sor a Diaszpóra Projekt soron következő fórumára. A fórumon Alejandra Brum negyed generációs magyar számolt be nemzettársaink életéről Uruguayban, megindító előadását filmvetítéssel is illusztrálta. Az előadó több alkalommal elérzékenyült, amikor a magyar nemzethez kapcsolódó viszonyáról beszélt.
A Diaszóra Projekt stratégiai partnerei - Határon túli aktivás és ösztöndíj lehetőségek
2015. március 25, szerda
2015. március 25-én került megrendezésre a Diaszpóra Projekt második fóruma, „A Diaszóra Projekt stratégiai partnerei - Határon túli aktivás és ösztöndíj lehetőségek” címmel.
Fórum a vajdasági és határon túli hallgatók lehetőségeiről Pécsett
2015. február 09, hétfő
Diaszpóra Projekt 2015 januárjától összegyetemi szintű program lett, melynek több célja van. Ezek közül talán a legfontosabb a nemzetközisítés, vagyis a fizetőképes külföldi hallgatók figyelmének a felkeltése, ezáltal számuk növelése. Az utóbbi években nagy gondot jelentett a magyar hallgatók ideiglenes vagy esetleg végleges migrációja.